A Mütyür, Bigyó és Kacat Céh – avagy a Feltalálók Céhe – tagjai az újítások megálmodói. Legfőbb célunk a hobbit társadalom fejlődésének a segítése, egy kényelmesebb élet mindenki számára.
Ahol egy átlagos hobbit két ezüstkanalat és egy tönkrement esernyőt lát, a mi fejünkben már kész a terv egy indokolatlanul cserregő-berregő géphez, ami minimális vízfogyasztással, 95% feletti lefedéssel locsolja a nyári melegben a virágokat.
Ha valahol váratlan csattanást hallani, furcsa alakú tárgyak zuhognak az égből, esetleg intenzív fűrészelés hangját sodorja felénk a szél, ott jó eséllyel egy feltaláló hobbit ügyködik a következő ön- és közveszélyes ötletén.
Igen, pár dolog néha felrobban, egy-egy hobbitkéz ötnél kevesebb ujjal folytatja a pályafutását, de a kíváncsiságnak (és a sikernek!) ára van. Mi egy ujj ahhoz a békességhez képest, amikor az elégedett hobbit a tornác széléről, füldugóval a fülében szemlélheti önműködő öntözőjét egy nehéz nap után?

Messze a kitaposott ösvényektől, más úton járunk. Poros pincéket kutatunk, ősi járatokban lopakodunk, elhagyatott hobbitlakokat derítünk fel, és ha kell, félelmet nem ismerve egyensúlyozunk sírok peremén.
Mi vagyunk a Kincsvadászok. 
Nem lopunk… Csak megelőzzük azokat, akik később érkeznek.
Zsebeink tele kulcsokkal, érmékkel, furcsa térképdarabokkal, százéves morzsákkal, meg néha olyasmikkel is, amiket jobb lett volna a helyükön hagyni. Hűséges társunk egy érzékeny orrú malac, aki rendkívül jól ért a régiségekhez.
Minket hívnak, ha egy elveszettnek hitt örökség felbukkan, a legcsodálatosabb menyasszonyi ruhára van szükség, vagy pompás ajándék kell egy születésnapra. Aukcióink híre bejárja a Megyét.
Tudjuk, hogy a régi dolgok óhatatlanul titkokat és – néha sajnos – kalandokat rejtenek. Most egy ősrégi térkép került elő, így elindultunk az Öregerdő felé.
Nem dicsőségért. Nem hírnévért. Hanem azért, mert a Nagy Kincs – a valódi – végre megszólított minket. És amikor valami elég régi hív, akkor válaszolni kell.
Kincsvadásznak lenni nem életveszélyes. Kivéve, amikor igen.

A Füstszövők Társasága az illatok, mesék és előadás mesterei.
Olyan történetmondók vagyunk, akik nem csupán szavakból, hanem füstbe font álmokból, dallá szőtt legendákból és színpadra álmodott emlékekből építik meséiket.
Mivel a hobbit hagyomány szerint a tűz, a füst és a történet mindig is összetartozott, mi gondosan műveljük a meselevelet – e különleges növényt, melynek illata megnyitja az emlékezet rejtett kamráit, és suttogva idézi meg a rég letűnt idők hőseit. Nálunk a történetek hangban, mozdulatban, írott szóban, festett képekben vagy akár egy sóhajban születnek – hol suttogva, hol kacagva, hol zengve.
Történeteink csíráit a legkülönfélébb helyeken keressük. Mert az ihlet gyakran valóságból fakad, de a mesét nem a tények éltetik, hanem az, hogy mikor, hogyan és kinek adjuk át. Egy jól időzített történet sokszor többet mond, mint az igazság maga.
A mesemondás az egyik legrégebbi mesterség, s mi elhivatottan kutatjuk új és régi formáit – ahogy a meselevél új felhasználási módjait is.

A háború véget ért, a kardok zaja elcsendesedett. Újra elérkezett az idő, hogy a vigasság és a koccanó poharak hangja töltse meg az éjszakát.
Most jött el a mi időnk – a tánc, az ital és a jó falatok ideje. Mi vagyunk a Mulatságmesterek Céhe, a Megye legvidámabb társasága – ahol mindig forr valami a bográcsban, a kupák sosem üresek, és a jó hangulat garantált.
Egy emlékezetes este sosem a véletlen műve – ez egy mesterség. A miénk.
A nevetés nálunk természetes, a kupák mindig tele, és persze a kockák, a kártyák és a fogadás sem maradhat el az asztaltól. Előfordulhat, hogy mámoros hangulatban megered a hobbit nyelve, de egy tapasztalt Mulatságmester ilyenkor csak bólint… és legfeljebb akkor adja tovább a pletykát, ha azt elég kedélyesen kérik.
A céh ismét felkészül a szórakoztatásra és ki tudja, mit rejt a pincénk mélye, vagy milyen elfeledett receptre bukkanunk. Egy biztos, a jókedvet most se hagyjuk otthon.
A kérdés már csak az: Te készen állsz a mulatságra? Mert mulatni tudni kell!

A forró vas nem vár, de a jó kovács nem siet.
Vidám természetű, nagyerejű, nagyszívű szakik: kovácsok, ékszerészek, bádogosok, a fémek mesterei: a Kohóláng Testvériség. Legendásan összetartóak vagyunk, ugyanakkor eléggé titokzatosak – őrizzük mesterségünk fortélyait.
Fegyverek? Milyen fegyverek? Ugyan kérem, mi nem készítünk fegy-ve-re-ket. Le se tudnám írni! Csak ha a Thán elrendeli, és nem rendeli mostanában. Ha a kedves utazó útközben fegyverbe botlana a Megyében, a nagybetűs Törvény kimondja: kötelessége leadni a legközelebbi Kovácsnak, hogy az beolvaszthassa és belőle békés haszontárgyat csináljon … de persze ha esetleg nagyon szép darab, akkor esetleg… hmmm… na adja csak ide.
És nem vagyuk babonások! Törpöknél tanult mestereink nem gondolják, hogy tudnának mágikus tárgyakat készíteni. Az, hogy teafüvet kell felajánlani a kohó lángjának minden reggel a jó tűz érdekében pedig tudomány kérem.
No de ha megbocsájt, visszatérnék a munkámhoz. Most már csak sikerül ez a Csodaharang.