Keretjáték – Nem Játékos Karakterei (NJK, NPC)

Brego

Az Éothéodok Ura ugyan csak háborúban kinevezett vezetője népének, de bölcsessége okán sokan fordulnak hozzá tanácsért. Magát nem tartja úrnak, főképp nem királynak, de tudja, a változás szele már Calenardhon felett fúj, és neki – a néppel közösen – döntenie kell: Eorl esküje kötelezi-e arra, hogy békeidőben is ő, majd utána a fiai legyenek az éothéodok vezetői, vagy megmaradhat annak, ami lenni szeret – a család feje és népe megbecsült tagja.

Déorwyn

Brego felesége erős asszony, s nem csak a családi béke összetartásáért felel, de ha kell, az egész éothéod népet szárnyai alá veszi. Az otthon melege ő a hazatérő szeretteinek, de ha kell, nem átall ellentmondani nekik. Bár mindig van véleménye, általában az arany középutat keresi. Legfőbb öröme, ha fiait és férjét boldognak láthatja.

Baldor

Brego és Déorwyn legidősebb fia, a harcban mindig jeleskedő, lóhátra termett férfi. Dicsőségre vágyik és arra, apja ismerje el rátermettségét, s nevezze meg örököseként. Úgy érzi, a béke ideje nem jött még el, lenne még mit tenni a határokon, lenne még csata, amiben jeleskedni lehet, amiben Eorlhoz hasonlóan nevet lehet szerezni. Könnyen megtalálja a hangot népével, s ezért szeretik őt.

Aldor

A középső fiú már rég nem gyermek, tisztes családapa egy boldog feleség mellett. Aldornak elég is lenne ennyi – nem fűti ambíció, nem szomjazik harcra, s bár nem ostoba, a tudományokat sem hajszolja. Látja idősebb fivére hibáit, s szerető kézzel igyekszik családját – családjait – az arany középút felé terelni. Rátermett vezető, de bizonytalan magában, azt gondolja hogy ezen képességeinek csak felesége és három lánya láthatja hasznát, az országa nem.

Eofor

Brego és Déorwyn legkisebb fia, a gyermekkortól csak nemrég elszakadt Eofor úgy szomjazza a tudást, mint más a hűs vizet. Okosabb testvéreinél, tudása is sokrétűbb, de ifjú kora miatt még nem mindig találja helyét egy-egy beszélgetésben, vitában. Az Arany Csarnok avatásának egyébként is mozgalmas ünnepélyén nem csak a szeme előtt kibontakozó történelem ad okot izgalomra, de a gyermekkor és a férfikor között egyensúlyozó ifjú más problémákkal is szembesül.

Elfhild

Aldor felesége számára a családja a legfontosabb. Igazi hátország, támogató közeg férje mellett, s azt reméli, e támogatás és a harmonikus közeg segít majd a férfinak, hogy magabiztosabban merjen felelősséget vállalni. Tágabb családjában otthonra lelt, s igyekszik részt vállalni annak ügyes-bajos dolgaiban.

Hirluin

Gondor – vagy ahogy az éothéodok hívják, Kövesföld – követe nem először vendégeskedik a lovasnép között. Sok-sok évet töltött körükben, mígnem évekkel ezelőtt családjával együtt hazahívták. Az Arany Csarnok avatására azonban visszatér, s magával hozza azóta nővé cseperedett legidősebb leányát is. Az ünneplés mellett persze más célok is hajtják – Gondor meg akar bizonyosodni róla, hogy Calenardhon államiságában inkább az ő példájukhoz válik majd hasonlatossá, és nem a régi nomád, elavult nézeteket követi majd. Jó barátságban van Bregoval, ismeri és kedveli a családot, de most elsősorban követként, s nem puszta vendégként van jelen.

Ioreth

Apja szemében épp csak tegnap volt, hogy babákkal játszadozott a puha vánkosok között, de akinek van szeme, láthatja: ez a gondori ifjú hölgy bizony már kész nő. Élete legszebb éveinek vallja a Calenardhonban töltötteket, s az elmúlt években nem szűnt meg sóvárogni a végtelen mezők, vad vágták és a gyerekkori barátok után. Persze sok minden változott ez idő alatt, s a lánynak nem csak a Csarnok díszes vésetei bizonyulnak újdonságnak és figyelemre érdemesnek.

Ordhelm

Brego fiainak tanítója, aki minden történetet ismer, s tudja hogyan kell őket izgalmasan – ha nem is mindig pontosan – elmesélni. Bár tanítani már egyiknek se tud túl sokat, megmaradt mellettük mint barát és tanácsadó, s végső soron – ivócimbora. Régi bútordarab ő, már az Ifjú Eorl mellett is lovagolt, s csatában mind Brego, mind Baldor mellett jeleskedett.

Sigrún

Hogy a legközelebbi dún törzs harci vezetője túsz vagy vendég, leginkább attól függ, kit kérdezel. Sigrún az utolsó háború óta él Brego házában, jelenléte a béke záloga, hiszen sem férje, sem pedig a Varjú Népe – a dúnok – nem kockáztatják meg, hogy baja essék. A becsület számára mindenek felett való, s elismeri, hogy az erősebb győzött, így nem célja bajt keverni az ünnepségen – de nem rejti véka alá a véleményét az éothéodok vendégszeretetéről.