A mi időnkben Eorl fia Brego irányítja az éothéodokat, a Ló Népét. 

Eorl segített legyőzni Cirion gondori Helytartónak egy súlyos keletlakó támadást (a balchothét) Celebrant mezején. A Helytartó hálából népünknek ajándékozta Calenardhont, a Zöld Tartományt, ami addig Gondorhoz tartozott, de elnéptelenedett. Eorl és Cirion emellett esküvel fogadtak szövetséget, hogy segítenek egymásnak vész esetén. 

Eorl a nép nagy részét az új földön telepítette le, aminek a dúnok annyira nem örültek – de erről majd később ejtünk szót. Itt most elég annyi, hogy Eorl végül egy újabb keletlakók elleni küzdelemben halt meg, és azóta is nagy tisztelet övezi a nevét. Sőt, a gondoriak egyenesen királynak tartották, ahogy a fiát, Bregót is, aki mostanra 14 éve az Éothéodok Ura, és aki békét hozott a vidékre: legyőzte az egyesült dún törzseket, békét ajánlott nekik, ráadásul a keletlakókat is elűzte.

A helyzet viszont az, hogy nekünk, éothéodoknak nincs királyunk. Az Éothéodok Urát hagyományaink szerint csak háború idején kötelességünk követni, azaz csak háború idején van teljhatalma fölöttünk, békeidőben a kisebb közösségeinket magunk irányítjuk.

Az új föld, a fokozatos letelepedés, az új szomszédok és szövetségesek viszont felvetik a kérdést, hogyan tovább…?

Vannak jelek, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Brego már nem onnan irányítja népünket, mint egykor Eorl: egy formálódó városkában, Edorasban építtette fel az Arany Csarnokot, és úgy tervezi, ez lesz majd “az új ország szíve”. Az Arany Csarnok tehát az Éothéodok Urának új csarnoka.

Aztán ott van ez a gondoriaktól érkező királyi cím is, ami ráadásul eléggé tetszik Baldornak, Brego elsőszülött fiának. Bár Baldor Gondort nem kedveli, egy ilyen újítást meghonosítana az éothéodok között is. 

És persze itt vagyunk mi is, furfangos kereskedők, éles eszű, fürge nyelvű kalmárok és vásárosok, akik nemcsak népünk szállásai közt közvetítjük a portékákat, hanem eljutunk Gondorba is, sőt, az igazán bátrak akár még délebbre, ahonnan értékes és különleges holmikkal megrakodva térnek vissza.

Amerre járunk, a szemünk és a fülünk nyitva, és Gondorban közelről látjuk a kőfalak mögé zárt tündökő fényűzésüket, kényelmes és a mienknél jóval biztonságosabb életüket. És látunk ötleteket és eszközöket, sokféle tudást és lehetőséget, amik a mi népünk mindennapjait is megkönnyítenék, sőt, felvirágoztathatnának. De látjuk az urak előtt hajlongó szolgákat is. Kell ez nekünk? Mi kell nekünk, Rókafik?

Itt tartunk hát, amikor Brego 2569-ben összehívja az éogemotot, a Lovasok Gyűlését a Csarnok avatására, hogy a népünk közösen döntsön minderről.