Nincs zeneszó oly édes a fülnek, mint mámoritó csatazaj.
Zendül a kürt és csendül a kard, s a varjúsereg elinal.
Bátor a dún, csak egyhez nincs szokva: ha prédája vissza is üt;
Elmegy a kedve a harctól de nyomban ha nyíl záporoz mindenütt.
Fut a varjú, fut a varjú,
Elszórja fegyverét, úgy menekül,
Fut a varjú, fut a varjú,
A pajzsa és lándzsája messze repül,
Fut a varjú, fut a varjú,
Ha lovunk patája mint dob dübörög,
Fut a varjú, fut a varjú,
És irgalomért könyörög.
Rút átokfajzat, ne reszkess, ne félj: a szívemben nincsen harag.
Béke lesz köztünk valóban ha majd írmagotok sem marad.
Szavatartó a dún: az esküjét állja – egy esztendőn át is akár;
Most bölcsen lapul, de csak támadjon hátba, és kár lesz nekik, jaj de kár.
Fut a varjú, fut a varjú,
Elszórja fegyverét, úgy menekül,
Fut a varjú, fut a varjú,
A pajzsa és lándzsája messze repül,
Fut a varjú, fut a varjú,
Ha lovunk patája mint dob dübörög,
Fut a varjú, fut a varjú,
Az életéért – FUT A VARJÚ!