Az éothéod nép története, élete és halála

Itt rövidebben olvashatsz az éothéodokról!

 

Az éothéodok rövid története a távoli múlttól napjainkig

Az éothéod nép tagjai mindenekelőtt túlélők. Évezredek óta élnek az Anduin völgyében, a Bakacsinerdő és a Ködhegység között, Vadonföldön. Eldhaimból, az őshazából érkeztek ide, régi, mitikus birodalomból, az utolsó Igaz Királyok földjéről. Ismeretlen, sötét erők száműzték el őket onnan és az északi őshaza tiltott hely, egy bukott királyság, aminek átka miatt nem voltak többé az éothéodoknak valódi királyai, csupán törzs- és nemzetségfői.

Az éothéodok azonban nem csüggedtek: délre vonultak és letelepedtek a Bakacsinerdőtől keletre, de ősi birodalmuk átka követte őket ide is; hiába alapították meg a rhovanioni országot, gondori ereklyékkel felkent uralkodóik nem bizonyultak Igaz Királyoknak. Másfél évszázaddal ezelőtt keleti ekhósok elpusztították új otthonukat is, azóta pedig az éothéod nemzetségek ismét hazátlanul vándorolnak az Anduin völgyében. A völgy pedig veszélyes hely, ahol az évszázados küzdelem pedig megedzette az éothéodokat.

A nép tagjai büszke, harcos emberek, akik karddal, lándzsával, vérük hullajtásával, de főleg makacs kitartással tartották életben elpusztult otthonaik nemzetségekre hulló darabjait a Ködhegység és a Bakacsinerdő veszélyeivel szemben.

A hazátlan éothéodokat azonban nemrég nagy szerencse érte! A harmadkor 1974-ik évében hullócsillag gyúlt az égen a messzi észak felett. A Ċiriċhād, Béma szent rendje évezredek óta őrizte legszentebb ereklyéjük, a Kürt maradványait és a csillag fényében elfelejtett szöveg derengett fel az ősi szilánkokon: a Csillag megjelöli az Igaz Királyt és azt, miképp kell megkoronázni.  

Az éothéod örök vándorlásnak és hamis uralkodók hosszú sorának vége szakadhat, ha a hullócsillag fényét követve visszatér a távoli északi földekre, Eldhaimba, az őshazába és egy Igaz Király jogán újra magának követeli azt. 

Az Eldhaim azonban tiltott hely, oda visszatérni ősi szokások és törvények felrúgását jelentette. A Ċiriċhād szerint a hullócsillag volt a jel, ami eltörölte a régi tiltást, a Drádskolpa halotténeklők viszont óva intették az éothéodokat az ősi törvények megszegésétől. Voltak akik szerint ostoba babona az egész, mások viszont alig várták már az ígéret földjét, ahogy Frumgar törzsfő és örököse, Fram vezér. Ők hajthatatlanok maradtak, döntésük nyomán viszály kélt az éothéod nemzetségek és éohringjak között: a Hadurak éohringja a nemzetségek és a harcosaik jó részével egy távoli, nyugati háborúba vonult az angmari Boszorkányúr ellen.

Akik maradtak, azok Frumgar törzsfővel és Frammal a messzi északra indultak, Eldhaimba. A népvándorlás hosszúnak és kegyetlennek bizonyult, rettenetesen megtépázta az éothéodokat: a ménesek mind egy szálig odavesztek, társaik és családtagjaik többsége életét adta az északi küzdelemben a Nagy Féreg és csatlósai ellen.

Bár csupán maroknyian maradtak, de maradtak, mert az éothéodok mindenekelőtt túlélők. Scatha, a sárkány halott, Fram vezér és a Martalék megölte. Eltham most már az éothéodé, észak urai visszatértek. 

 

Éothéod mindennapok

Az éothéodok évszázadokon át vándorló életet éltek. Otthona könnyen bontható sátor volt, kevés tárgyat birtokolt, de fegyverét, felszerelését, történetét és dicsőségét gondosan őrizte. Szinte minden éothéod ért a fegyverforgatáshoz és a verseléshez, vagy a daloláshoz.

A vándorlás évszázadai alatt az éothéodok esténként rendszerint közös tüzet gyújtottak, amely mellett ételt osztottak, híreket cseréltek, és dalokban idézték fel őseik méltó és igaz tetteit. Ezek a dalok összekötik őket a múlttal, és utat mutatnak nekik a jelenben.

 

A dicsőség, a dalok és a gyűrűk

Az éothéod történelmének dicső pillanatai dalokban és versekben élnek, a jelen hőstetteinek jutalma pedig a dicsőséggyűrű. Minden éothéod (kitaszítottakat kivéve), legyen az férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, büszke dicső tetteire. A tettek emlékét gyűrűk formájában hordozza magával, amelyeket nemzetségétől, törzsfőjétől vagy harcostársaitól kapott, esetleg ő maga készítette vagy tépte le ellenségéről.

A gyűrűket általában minél láthatóbb helyen, láncon vagy szíjon viselik a nyakukban vagy a csuklójukon, hogy mindenki tudja, mennyi dicsőséges tettet hajtottak végre. 

Minden éothéod tudja és érzi, melyek azok a hőstettek, amelyekért gyűrű jár, legyen az mások életének megmentése, hatalmas ellenségek legyőzése, vagy a túlélés irgalmatlan túlerővel szemben, életed kockáztatása, sok formája van, de vagyonért nem lehet dicsőséget vásárolni.

A dicsőség személyesen a harcost illeti, hőseik pedig tucatnyi gyűrűt viselve halnak meg, nemzetségük és leszármazottaik legnagyobb büszkeségére. Úgy mondják, a dicsőség halhatatlanná teszi őket, nevüket a drádskolpák dalai hordozzák majd, és így nem kell szégyenkezniük, mikor a túlvilágon megérkeznek őseik csarnokába.

 

Béma, az Erdők Ura

Béma, a nagyszellem, a patrónus, az Erdők Ura az éothéod vadászainak, lovasainak és vándorainak oltalmazója. Követői szerint ő mutatja meg a helyes ösvényt, ő ad erőt a harcban, és ő tanítja meg a harcost arra is, mikor kell letennie a fegyvert. Kőtemplomai nincsenek, követői számos helyen tisztelik: szent ligetekben az erdők mélyén, titkos forrásoknál, rituális vadászatokon és a közös tűz mellett. 

Szent rendje, a Ċiriċhād, amely Béma akaratát kutatja, őrzi Kürtjét, és az éothéodot az elveszett északi őshaza felé vezette.

Minden éothéod tudja, ki Béma, és ki-ki vérmérséklete szerint veszi szájára a nevét, követi őt vagy kéri a segítségét, de vannak olyanok is, akik szerint Béma rég magára hagyta már az éothéodot és ez a nép a maga kezébe vette a sorsát.

 

Viták, bűnök és párbajok

Az éothéod vitás ügyeiben az arra érdemes vezető dönt, legyen az egy éohring vezetője vagy nemzetségfő, vagy maga a törzsfő, attól függően, hogy a vitás felek kit fogadnak el arra méltónak.

Ha a vitás felek nem kívánnak ilyen piszlicsáré szócséplésbe belekeveredni, ami nem is méltó egy büszke éothéodhoz,  akkor előkerülnek a kardok. A legtöbb ilyen ítéletpárbaj első vérig vagy megadásig tart, a jóvátételt pedig, ha a vér nem volt elég, akkor jószágban, szolgálatban vagy aranyban kell megfizetni.

Vitás kérdésekben általában annak hisznek előbb, akinek több dicsősége van, mert nagyobb a tekintélye; szó szerint többet ér a szava.

Az ítéletpárbajnak nem kell feltétlenül egy-egy elleni küzdelemnek lennie. Ez egy bevett módja a kivégzésnek, ha valaki nem akarja vállalni a száműzetést.

Csak úgy lekaszabolni valakit jó indok nélkül, leányt szöktetni vagy asszonyt rabolni, lopni, elmenekülni a csatából, esküt szegni, hamisan dicsőséget viselni, de fontos kérdésekben hazudni is főbenjáró véteknek számít, amiért a törzsfő vagy a nemzetségfők a dicsőséggyűrűktől való megfosztásra és száműzetésre ítélhetnek valakit. Mivel Vadonföldön egyedül vándorolni szinte biztos halállal jár, az éothéodok becsületét vesztett kitaszítottjait a dicstelen Martalék gyűjti magához a kietlen vadonban.

 

A nemzetségek és éohringok

Minden éothéodnak két szíve van, az egyik szíve a nemzetségéhez tartozik, a családjához, a másik viszont a hivatásához, az éohringhoz. Vadonföld és észak veszett vidékein nemzetség nélkül nincs miért hazatérni, hivatás nélkül pedig nem lesz hova hazatérni.

 

A nemzetség

Az éothéod nemzetségekből áll; ezek tagjait közeli vagy távoli vérrokonság köti össze. A nemzetségeket rendszerint tapasztalt harcosok vagy tekintélyes családfők vezetik, de hatalmuk alapja nem pusztán a származás, hanem a személyes érdem (a dicsőség) és a nemezetség megbecsülése. Ez a vezetés inkább családi tanácshoz hasonlít, mint feudális uralomhoz, az éothéod számára az egyéni szabadságot csak az önként vállalt kötelesség rabigája veheti el igazán. 

A vér azonban fontos, a közvetlen családtagok legidősebbje általában vagy a vér vagy a kard jogán örökli a családfő szerepét, egyenesági leszármazottai, testvérei pedig öröklik majd pozícióját a család élén.

Attól, hogy valaki egy nemzetség tagja, még lehet fattyú, balkézi gyermek vagy semmibe vett rokonság. A  fattyak általában ki vannak zárva az öröklésből, a család vezetéséből és a legrosszabb feladatokat kapják az éothéodok között. Fattyúnak lenni szégyenteljesen dolog, favágással, gyümölcsszedéssel és bányászattal pedig nem sok dicsőséget lehet szerezni.

A különböző nemzetségek gyakran rivalizálnak egymással vélt vagy valós, akár több nemzedékre visszanyúló sérelmek miatt.

Az Eldhaimba tartó népvándorlás és a Hadurak távozása brutálisan megtépázta a nemzetségeket, több nemzetség kihalt, másokból pedig csupán maroknyian maradtak.

[A nemzetségek pontos listáját és leírását később közöljük veletek. Az egyes karaktereket a mesélők fogják nemzetségekbe osztani a leadott preferenciátok alapján.]

 

Az éohring 

A nemzetség távoli vérrokonságot jelent, az éohring viszont hivatást: olyan feladatot, amely az éothéod túléléséhez szükséges. Minden éothéod egy-egy éohring tagja, legyen nemesvérű vagy szolga. Ez biztosítja, hogy senki ne tétlenkedjen, és tenyere ne feledje a kard vagy a fejsze markolatát, azaz ne legyen belőle puhány déli. Az éohring a mesterség, a kötelesség, amit az éothéodnak fel kell vállalnia. 

• A harcos éohringok voltak a legnépesebbek. Összefoglaló nevükön ők a Hadurak; közéjük tartoztak az éothéod éoredjei, vagyis harcoló csapatai.
• Számos szolga éohring létezett, bányászok, favágók, pásztorok, akik a vándorlást segítették és sok családból kitaszított fattyú került ebbe az éohringba. Bár tagjaik kevés dicsőséggyűrűt szereztek, és ezért egyesek méltatlannak tartották őket, mások szerint nélkülözhetetlen munkát végeztek.
• A bölcsek éohringjai voltak az éothéod szellemi vezetői, gyógyítói, álomfejtői, a népvándorlás után már csak Béma vadászai maradtak, a Ċiriċhād, erdei szent emberek, szörnyek vadászai és rémek ismerői.
• A drádskolpák, az éothéod rettegve-tisztelt “halotténeklői” egy különleges elhivatás. Ők az éothéod halottak emlékeinek őrei, de ők azok, akik a holttesteket elviszik és a titkos temetőket őrzik vagy a máglyákat gyújtják. Tiltott dalok és történetek ismerői, csontok hordozói; egy éothéod pedig nem közösködik velük könnyelműen, nehogy magára vonja a holtak átkát…
• A Martalék, az éothéod kitaszítottjai viszont nem éohring. A becsteleneknek nincs éohringjuk és nincs dicsőségük sem, csak vére. Feladatuk, hogy az éothéod érdekében elhullassák azt, hátha halálukban megtalálják azt a dicsőséget, amelyet életükben nem sikerült elnyerniük.

 

A törzsfő

Eldhaim óta nem volt Igaz Királya az éothéodoknak, ezért több ezer éve már vezérek és törzsfők uralkodtak az éothéod felett, már ha lehet uralkodásnak hívni.
Amikor vitás, hogy ki az uralkodó, akkor ősi szokás szerint a legerősebb nemzetségfők és az éohringok vezérei összegyűlnek (ez az éogemot) és bajnokaik kiválasztása után rituális csatában, párbajok sorozatával választják ki a legalkalmasabb törzsfőt, aki haláláig vagy dicstelenségéig a pozíciójában marad. Az új uralkodó általában kijelöli az utódját és ilyenkor nem szokás újabb éogemot-ot tartani. 

A legutóbbi éogemot óta évtizedek teltek el, azóta az öreg Frumgar törzsfő vezeti az éothéodokat és egyértelmű mindenki számára, hogy a dicső Fram vezér, Frumgar fia és örököse, a Sárkányölő követi majd a trónon, Eldhaim óta először Észak Igaz Királyaként.

 

A vendégségről

A vendégjog és a vendég biztonsága különösen fontos, az éothéod egyszerre bizonyítja óvatosságát és bátorságát, amikor nagylelkűen vendéget fogad a lakhelyén, legyen az nemzetség nagysátra vagy egy tűz a puszta kellős közepén.

A vendég távol tartja kezét a fegyverétől; cserébe illően fogadják, bemutatkozása után a vendéglátó úr hangosan megismétli a nevét. Innen tudja a vendég, hogy biztonságban van, amíg helyén van a szíve és meggondolja, hogy mi hagyja el a száját.

A lakomák alatt a legmegbecsültebb éothéodok ülnek a legközelebb a házigazdához és mindenkinek illik a házigazdát és jószágait, családját szép szavakkal dicsérni és méltatni.

 

A zsákmányról és ajándékokról

A sikeres csaták után, ha maradt zsákmány, akkor az éoredet vezető hadúrnak igazságosan kell osztania a kincsekből a túlélő harcosok között. Nemcsak aranyat, ezüstöt és jószágot oszt, hanem dicsőséggyűrűket is. Az adott éohringek vagy nemzetségek szokásaik szerint osztoznak a kapott javakon.

A legtöbb vezető nagy tettekért vagy szolgálatokért is ajándékokat ad egy-egy harcosának vagy követőjének.

 

Az éothéod haláláról

A csatában vagy betegségben elhullott éothéodok testének megérintése általában tabu, amikor csak lehet, a drádskolpák viszik el a holtakat. Ha épp nincs kéznél halotténeklő, akkor a végső tisztességet általában máglya jelenti, de a holttestek hordását még a harcosok is gyakran szolga éohringek tagjaira bízzák. Azokat, akik holtakkal érintkeztek legtöbbször mindenki kerül, mint a tüzet, amíg át nem esnek mindenféle tisztító rítusokon, amiket a drádskolpák vagy a Ċiriċhād, Béma szent rendje szab ki rájuk.

A halott dicsőséggyűrűi rendszerint vele együtt szállnak a sírba.

Viszont a csata után még a zsákmány összeszedését is megelőzi a halottak összeszámlálása, nevük felemlegetése, hogy ne merüljenek feledésbe. A drádskolpák feladata, hogy összeszedjék, ki volt a halott és kik voltak a felmenői, milyen tetteket hajtott végre és mi maradt befejezetlenül utána. Csak az hal meg igazán, akire többé senki sem emlékezik…

 

Mindenféle idegen népekről

Gondor

Messzi déli birodalom, akiknek ember népe sokáig jó szövetségese volt az éothodoknak, de cicomás követeik szerettek beleszólni abba, mit és hogyan kéne csinálni az éothéod nemzetségeknek. Fényes páncélok, éles kardok, hatalmas mauzóleumok, néma tollnokok, poros fóliánsok, simanyelvű nemesek és ősi paloták egy égig nyúló fehér városban: ez Gondor. Uralkodóik szegről-végről rokonaik a nyugati királyoknak, így esett, hogy a Hadurak nyugatra vonultak a seregeikkel segíteni, mert Gondor hercege, Eärnur erre kérte őket.

A Nyugati királyságok: Arthedain, Rhuadur, Cardolan és Angmar

A Ködhegységen túl valaha három emberi királyság feküdt, de az elmúlt évszázadokban mind elnéptelenedett és elpuszult, ahogy az angmari Boszorkányúr seregei felemésztették őket. Királyaik vérvonala megszakadt, népük szétszóródott szerte középföldén. Bár a híresztelések szerint Angmarnak és a Boszorkányúrnak is vége, az északnyugati sötét uradalmat az éothéod Hadurak, Gondor seregei és egyes pletykák szerint a tündék egyesített serege nemrég végleg legyőzte. A nyugati pusztítás miatt a Ködhegységen túlról évek óta menekültek ezrei érkeznek az Anduin völgyébe.

Törpök

Maguknak való, mogorva és kapzsi harcos nép, amellyel nem érdemes packázni, ha jót akarsz magadnak. Valamilyen rettenetes bányakatasztrófa miatt régi királyságuk a Ködhegységben lakhatatlanná vált és most százával vonulnak át Vadonföldön ismeretlen tájak felé. Ember legyen a talpán, aki két törpöt meg tud különböztetni egymástól, beleértve a férfi és a női törpöket is. Csak azért tudsz ilyen sokat róluk, mert az utóbbi években kijöttek a hegy mélyéből, amúgy évszázadok óta még kereskedni se nagyon másztak elő.

Szeretik az aranyat és talán még a gondoriaknál is jobb kovácsok és ékszerészek.

Tündék

Az erdők mélyén rejtőző bűbájos népek, akikről úgy mondják íjaikkal a legyet lelövik a lovak hátáról száz lépésről is, és ha ez nem lenne elég a bozótos, a fák és erdők mezők vadjai is engedelmeskednek nekik. Jobb távol maradni tőlük, mielőtt megbűvölnek és elvesztejtenek a vadonban.

 

Rémek és más ellenségek

Dwimmerlaik – Így nevezik a sötétség fantom szolgáit, akik Középföldén az éothéod életére, vagy még rosszabb, tán lelkére is törnek. Lidércek, nyughatatlan holt lelkek, akik a föld mélyére, örök szolgaságba ragadják azokat az óvatlan harcosokat, akik nem tartják magukat távol tőlük. Az éothéod babonásan retteg a holtaktól és szellemektől és a drádskolpák szerint jó okkal.

Orkok és egyéb korcsok – a sötétségnek mindenféle szolgája van, elkorcsosult, emberevő domblakókból, orkokból és bőreváltó rémekből is bőven jutott az éothéodnak az évszázadok alatt, az utóbbi években pedig tömegével özönlenek át a bukott Boszorkányúr szolgái a Ködhegységen, általában dühösen és annál éhesebben. A Ċiriċhād, Béma akaratát követve alaposan megfogyatkozott a szörnyek vadászatában a népvándorlás alatt.

Scatha, a Nagy Féreg és csatlósai – A Sárkány egy ősi szörnyeteg, szárnyatlan féreg, aki emberemlékezet óta dúlta észak vidékét. Hatalmas kincset gyűjtött és fejedelemként uralkodott a Szürke hegységen és az alatt elterülő vidéken, számos megrontott ember, ork és más sötét korcs is a szolgálatába állt az évszázadok alatt. Voltak, akik torz bálványként imádták a Férget és áldozatokat és kincseket vittek neki jéghideg odúiba, miközben a Féreg cserébe számolatlanul dobta őket a helyi törpökkel vívott évszázados háborújának darálójába.

Az angmari Boszorkányúr – Egy gonosz hadúr, aki orkokat, szörnyeket és barbár domblakókat gyűjtött Angmar nevű sötét birodalmának zászlaja alá, hogy távoli nyugati királyságokat fosztogasson és foglaljon el. A Hadurak éoredjei ezrével vonultak el megütközni vele Gondor és a nyugati királyságok kérésére. A távoli hírek szerint győztek, de vajon milyen áron?

 

A régmúltról, Eldhaimról és az Őskirályról

Az Őskirály Eldhaimnak, észak tiltott földjének, az éothéodok őshazájának utolsó Igaz Királya volt, amíg egy gonosz hatalom le nem gyűrte. Vereségével az éothéodok ősei ezer évekkel ezelőtt kénytelen voltak elhagyni a őshaza vidékét. Ez még azokban az időkben történt, amikor a legendák szerint Középfölde népei egy Sötét Úr ellen küzdöttek, aki felett végül győzedelmeskedtek.

Számos mese szól az Őskirály hőstetteiről és győzelmeiről, de ezeket mind csak a drádskolpák énekelhetik. A hosszú idők alatt nevét ugyan elfelejtették, de számos legenda kapcsolódott az Őskirályhoz, úgy, mint a Sárkányölő, a honfoglaló, az éothéodok védelmezője, stb.

Mióta az éothéodok kénytelen voltak elhagyni Eldhaimot északon, kisebb megszakításokkal, de csak törzsfőik voltak, Igaz Királyuk egy sem. 

 

Itt olvashatsz arról, hogy miképp válassz éothéod nevet.